Kép forrása: Internet
Az este bársony takaróként vonja be a tájat, én nagyon izgatott vagyok. Persze ki ne lenne az, ha épp egy vérengző medvét készülne meginterjúvolni egy bárban? De mivel én vagyok a megalkotója, hátha velem kíméletes lesz.
Nem ez az első interjú amit készítek Lloyddal, ezért meg sem lep, hogy kezében cigaretta ég, előtte whiskysüveg áll a bárpulton, félig üresen.
– Szia – köszönök rá. – Képzeld, meghirdettem a nemzetközi Lloyd-hetet, így annak apropóján tervezlek kifaggatni.
– Mi van? Nemzeti ünneppel nem akarsz készülni nekem? – szúrja oda a szokásos modorában.
– Ami azt illeti, a Lloyd-hét éppenséggel érint egy nemzeti ünnepet. De ez csak véletlen. Mesélhetnél arról, milyen érzés, hogy kaptál egy önálló kötetet.
– És neked milyen érzés volt több mint kétszázötven évig kínozni engem? – vonja fel szemöldökét zölden égő pillantása felett.
– Jogos, de most én kérdezek – húzom magabiztos mosolyra a szám. – Tehát?
– Már nem azért, de a Bolygókeringő vége után az volt a minimum, hogy kapjak egy külön kötetet. Bár vártam volna benne még néhány csajt és kevesebb faszfejet, akit el kell intéznem.
– De hiszen voltak csajok! Mesélj róluk! Ott van például Marilyn – kapva kapok a témán.
– Lynnie a legőrültebb nő, akit valaha ismertem. Éppen ezért érdekelt mindvégig, még akkor is, amikor legszívesebben kitekertem volna a nyakát. Impulzív, meggondolatlan, egy kicsit vásott, mások szerint pszichopata, de mindezekkel együtt eléggé vonzó.
– Mit szólsz ahhoz, hogy sokan Harley Quinnhez hasonlítják? – teszem fel a kérdést, amivel már többször szemben találtam magam.
– Ki az a bige? – kérdezi, és őszintének tűnik értetlensége. – Megadod a számát?
– Sajnos nincs meg. Na de térjünk rá inkább Elizabeth-re, a feleségedre! – váltok gyorsan témát, elvégre nem akarom, hogy éppen Marilyn miatt veszítse el a fejét, és koncoljon fel engem.
– Mellette életemben először rám talált a béke. Bár nem volt egyszerű, de elfogadta a bennem élő szörnyeteget. Meglepne, ha azt mondanám, haragszom rád? – jelenik meg rossz fiús mosoly a szája szegletében.
– És Claudia? Tényleg, mi az isten bajod volt vele? Elvégre csinos, eszes nő...
– És tapadós. Te akarnál ilyennel lenni?
– Már megbocsáss, de nem rólam van szó. Annak viszont örülök, hogy fejlődőképes vagy.
– Ezt ugye te se gondolod komolyan? – iszik bele a whiskyjébe. – Szerinted a végére csillámba áztatott tündérmackó lettem?
– Az ugyan nem. De elfogadtad a sorsod és a feladatot, amit Auróra mellett kell betöltened – összegzem, mintegy tanulságként a mese végén...
– Remélem, elégedett vagy.
– Felettébb – lógázom a lábam a széken. – Mit üzensz a rajongóidnak? – teszem fel a jogos kérdést.
– Hogy olvassák a kibaszott könyved, de annak végeztével ne sírjanak megint utánam! Mert nem lesz több könyv, amiben szerepelek.
– Ezt hadd döntsem el én!
– Komolyan! – mereszti ki medvekarmait. – Ígérd meg, hogy nem lesz!
– Pedig az olvasók többsége szeret téged. Ezért is kaptál előzménykötetet...
– Ne szívass! Ígérd! – mordul rám, és látom, ahogy zöld tekintete sárgára vált.
– Jól van na! Ígérem. Nincs több sztori, nincs több szívatás. Így jó? – tárom ki a karom megadóan.
– Nagyszerű. Aki engem akar, annak ajánlom figyelmébe a négy kötetet. Bőven elég belőlem már ott is – kászálódik le a bárszékről. – És ha most megbocsátasz... – indul a kijárat felé. Én pedig csak nézem, ahogy eltűnik magas, izmos alakja a kinti, csillagokkal szabdalt, nyári éjszakában.
A négy kötet Lloyd ajánlásával:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
