A jókedvű Rudolf

anna.jpg

Kép forrása: Pixabay

 

Rudi bácsi kellemetlen alak volt, nem szerette a gyerekeket, mert hangosak, a kutyásokra azért morgott, mert nem szedik fel a pázsitról a kutyagumit. Rudi bácsi már évek óta így élt egyedül kényelmes kertes házában, a nagyvárosban. Nézte, ahogy napról napra egyre nagyobb és giccsesebb üvegpaloták épülnek a környékre, egyre szmogosabb lesz a levegő a sok autótól, és egyre kellemetlenebb a hangulat a sok magába forduló embertől.

Rudi bácsi sosem szerette az ünnepeket. Úgy tartotta, azok a napok is pont ugyanolyanok, mint bármely más napok a naptárban. A húsvétot azért nem, mert a gyerekek elevenek a sok csokitól, tőle meg azt várnák a szomszédok, hogy locsolkodni menjen. A halloweent azért, mert az egy értelmetlen, amerikai ünnep, amiről nem tudja, mit keres hazánkban. Rosszallóan csettintett a nyelvével, ahányszor faragott tököt látott a szomszédai kertjében. Természetesen a karácsonyt se szerette. Nem állított fát, nem dekorálta ki a házát hópelyhekkel és villódzó lámpásokkal, mint a szomszédai. Az volt a legsötétebb, legkomorabb ház az utcában. Nem vett és nem kapott ajándékot. A környéken megszokták már. Legyintettek, valahányszor elsétáltak a ház előtt. Elintézték magukban azzal, hogy egy házsártos öregember lakik ott.

Így ment ez hónapról hónapra, évről évre. Rudi bácsinak fel sem tűnt, hogy valami hiányzik az életéből. Lányával rendszeresen, havonta kétszer telefonált. Lívia Amerikában élt, ők bezzeg mindig nagy hűhót csaptak az ünnepek körül. Valahányszor hívta őt a lánya, és kérte, hogy utazzon ki hozzá, csak legyintett, és elintézte azzal: „Nem valók nekem azok a flancos karácsonyok. Jó nekem itthon.”

Egy nap minden megváltozott. Rudi bácsi éppen autóját suvickolta fényesre a kertben, amivel úgyis ritkán járt a növekvő benzinárak, a parkolási díjak és egyéb kellemetlen körülmények miatt, amikor egyszer csak ráköszöntek:

– Szia!

Rudi bácsi először összehúzta magát. Milyen arcátlan személy lehet, aki csak úgy „lesziázza” őt. Aztán úgy tett, mintha ott sem lenne, mintha nem hallotta volna. Nem értette, hiszen a szomszéd gyerekek sosem köszöntek oda neki. Tudták, hogy jobb, ha kerülik a morgós vénembert.

– Látlak! – mondta a cincogó hang. Rudi bácsi odafordult és egy szőke kislányt látott a kerítésénél állni egyik lábáról a másikra.

– Anna vagyok, most költöztünk és van egy csomó játékom, amivel játszani fogok a kertben.

– Hová költöztetek? – kérdezte Rudi bácsi a napsütéses, kora tavaszi reggelen.

– Hát oda – nyújtotta ki az ujját a szemközti ház felé.

– Á, az új lakók – morogta magában. Furcsállta, hiszen még csak két hete árulták azt a házat és máris elkelt.

– Anna! Hagyd a szomszédunkat! – szólt a kislány anyukája.

– Köszönöm – mondta Rudi bácsi. Már az autóhoz fordult, hogy újra nekilásson a suvickolásnak, amikor a kislány anyukája megjelent a kerítésnél.

– Mátrai Izabella vagyok, ő pedig itt a lányom, Anna. Mi lennénk az új lakók. Tudja, épp egy váláson vagyok túl, ideköltöztünk Annával. Úgy hallottam, a környéken jó az iskola, hamarosan kezdi.

– Csodálatos – morogta az öregember.

– Nézze, néha Anna… – kezdett volna bele a nő.

– Nem – vágta rá az öregember úgy, hogy az asszonynak ne legyen módja folytatni. – És most ha megengedi… – mutatott a kerti slagra.

– Persze – mondta a nő kimérten, majd elirányította a kislányt a kaputól.

Az öreg ezek után csak ritkán látta új szomszédait, akkor is inkább kerülte őket. Azt viszont megfigyelte, hogy Izabella húsvét hajnalban csokoládétojásokat rejt el a fűben, hogy amikor kislánya felébred, az első dolga legyen megkeresni és összeszedni őket. Halloweenkor együtt faragtak tököt, november végén pedig már fényárban úszott az egész ház, az övék volt a legfényesebb az utcában. Rudi bácsi egyszer fel is hívta miatta a rendőrséget, hogy szedessék le velük a fényeket, mert zavarja őt, de azok csak legyintettek. Kiegyeztek azzal, hogy flúgos az öreg.

Tavasszal, amikor Annának születésnapja volt, Izabella becsöngetett hozzá. Csak azért ment oda a kertkapuhoz, mivel azt hitte, az új kapája érkezett meg, amit a lánya rendelt neki az interneten. Az asszony láthatóan zavarban volt.

– Jó napot! – köszönt rá az öregúrra, aki morgott neki valamit válaszul. – Nézze, ez olyan kellemetlen. Anna sokat beszél magáról. Nehéz megértetnem egy hatéves gyerekkel, hogy éppenséggel nem a legjobb társasága egy… a szomszédnak. Ma volt a születésnapja, zsúrt tartottunk.

– Igen, hallottam – mondta az öreg kelletlenül.

– Addig nem hagyott békén, amíg nem hoztam magának egy szelet sütit – nyújtotta a kezében lévő műanyag dobozt. – Ha nem kéri, dobja csak ki, de arra kérem, Anna tudja úgy, hogy átadtam. Rendben?

– Nem kellett volna fáradnia.

– Kérem – látszott a nő arcán, hogy komolyan gondolja. Fáradtnak, nyúzottnak tűnt, de Rudi bácsi nem kérdezte meg, miért ilyen stresszes, mert nem érdekelte. Elfogadta a süteményt és bevitte a házába. Felnyitotta a dobozt, és magában morogva konstatálta, hogy marcipános. Ő meg utálja a marcipánt.

Ezután így ment minden alkalommal. Izabella halloweenkor sütőtökös muffint vitt neki, karácsonykor pedig mézeskalácsot és mézes krémest. Rudi bácsi nem hívta be őt magához, szó nélkül elfogadta a süteményt, aztán a nőre vágta az ajtót.

Szilveszter előtti éjjel Rudi bácsi álmából ijedt. Éjszakára le szokták kapcsolni a villódzó fényeket az utcában, de akkor kéken- vörösen villogott valami. Felkelt az ágyából, hogy rendre intse a huligánokat, elvégre még nincs szilveszter, amikor megpillantotta a mentőt. A szomszéd ház előtt állt, majd elhajtott.

Azután csak ritkán látta a szomszédasszonyt. Egész január így telt. Jött a február és a március is, de a nő nem jött át, még a kislány születésnapján sem. Rudi bácsit nem hagyta nyugodni a dolog. Tudni akarta, mi törte meg a hagyományt. Magában morgolódva vett kalapot, elsétált a közeli cukrászdához, ahol vett egy süteményt Annának és Izabellának is.  

Becsöngetett a házba, de csak egy idő múltán nyitottak neki ajtót. Izabella nagyon nyúzott volt, először meg sem ismerte a jövevényt.

– Jó napot, szomszéd – mondta Rudi bácsi, miközben egyik lábáról a másikra állt, mivel kellemetlennek érezte a helyzetet. 

– Rudi bácsi, jöjjön! Kerüljön beljebb – nyitotta ki a nő a kertkaput vendégének.

– Csak ezt a süteményt hoztam – adta át a nőnek. – Nemrég volt a kislány születésnapja és nem jöttek. Gondoltam…

– Köszönöm, nagyon kedves magától – felelte Izabella, s két könnycsepp gurult végig arcán. Remegő kézzel törölte ki szeméből. – Sajnos Anna nem ehet most ilyet. De jöjjön be! Főzök egy kávét, ketten megesszük a süteményt – invitálta.

Rudi bácsi először szabadkozott, fogadkozott és hárított, de Izabella csak nem engedte elmenni. Belépett a takaros kis házba, Izabella az étkezőig kísérte őt.

– Gyere, Anna! Látogatónk jött – kiabálta a kislánynak édesanyja. Anna megjelent, s Rudi bácsi azonnal megértette, mi történt. A kislány vékony volt, kopasz fejét kendő alá rejtette, de fülig ért a szája.

– A jókedvű Rudolf bácsi! – örült meg vendégének.

– Jókay Rudolf vagyok – javította ki őt a férfi, aki ennél kellemetlenebbnek már nem is érezhette volna a látogatást. – Izé, én nem is zavarnék.

– Nem zavar! Üljön csak le! – kínálta őt hellyel az asszony. Mindannyian az asztalhoz telepedtek, miközben a kislány megjegyezte:

– Azt hittem, jókedvű.

– Miért gondoltad azt? – nézett rá az öregember meghökkenve.

– Mert egyedül csak akkor látom igazán jókedvűnek, amikor az autóját mossa. Mi is úgy találkoztunk, emlékszik a bácsi? – kérdezte a kislány cincogó hangján.

– Ne mondj ilyet a bácsinak, lehet, nem szereti – dorgálta édesanyja.

– Ööö, semmi gond – mondta a férfi, és idegesen fészkelődött a helyén.

– Anna túl van a harmadik kemón. Nem túl jók az esélyek, de bizakodunk – magyarázta az anya, kislánya vállát simogatva.

– Azt mondták, én viseltem az osztályon a legjobban, anya – dicsekedett a kislány, majd élettel teli pillantása vendégükre fordult. – Ugye eljön még hozzánk? Ha nem viszünk süteményt, akkor majd tetszik hozni, igaz?

– Hát, persze. Köszönöm a vendéglátást – állt fel a bácsi, hogy magára hagyja szomszédait.

Teltek-múltak a hónapok, Rudi bácsinak hasonlóan teltek napjai. Annát többször látta nyáron, akkor jobban nézett ki, mint a múltkor. Még fagyizott is. Eljött a halloween, de akkor sem jött át hozzá szomszédja. Ezért elment a cukrászdába, vett sütőtökös muffint, és bekopogtatott vele. Izabella nyitott ajtót, ő tessékelte be a szobába. Anna azzal fogadta őt, hogy ő már nagy, iskolás. A bácsi örömmel látta, hogy ehetett a muffinból.

Egyszer csak a kislány odafordult Rudi bácsihoz és megkérdezte:

– Rudi bácsi, miért nem tetszik szeretni az ünnepeket?

– Tudod, kislány, az én koromban már nem szokás…

– Nem szokás? Pedig én látom a többi nénit és bácsit, és ők is gyertyát gyújtanak, még van, aki tököt is farag.

– Nekik bizonyára vannak unokáik, akiknek készítik.

– Tehát a bácsinak nincs – szomorodott el a kislány.

– Van, csak messze.

– Egyet se féljen, Rudi bácsi – csillant fel Anna szeme. – Majd én leszek a szomszédja, akivel tököt faraghat, adventi gyertyát gyújthat, karácsonyfát díszíthet. – Rudi bácsi több ízben is tiltakozni kívánt volna ez ellen, de aztán inkább egy kérdés szaladt ki a száján:

– Te meg miért szereted az ünnepeket annyira?

– Mert minden ünnep egy varázslat. Akkor úgy hiszem, hogy minden jóra fordul; anya és apa kibékülnek, mert tudod, miattam vesztek össze. Apa nem bírta a sok szomorúságot, ami akkor érte őt, ha kórházban voltam. Ünnepekkor csoda történik, jön a Húsvéti nyuszi, a Mikulás, megszületik a Jézuska, és talán egyszer én is meggyógyulok. – Rudi bácsi elfelejtette kavargatni a kávéját, úgy elmerült a kislány arcvonásaiban. Olyan fiatal volt, olyan ártatlan, az élet pedig olyan kegyetlen, hogy betegséggel sújtotta őt. Felsóhajtott.

– Neked még a csodáról, másoknak csak a pénzről szól.

– Kérhetek valamit, Rudi bácsi? – kérdezte Anna, miután elgondolkodott picit. A férfi bólintott.

– Ígérd meg, hogy megtartod az ünnepeket helyettem is, ha én majd az angyalkák között leszek. Akkor anya nagyon szomorú lesz. Azt szeretném, ha nem szomorkodna. Ahogy azt is szeretném, ha a bácsi sem szomorkodna többé. Legyen valóban jókedvű Rudolf! Tudom, hogy nem szereted, mert csak a pénzről szól, de anya azt mondta, az ünnep varázslata ott kell lennie a szívünkben is. Én tudom, hogy Rudi bácsi szívében is ott van. – A kislány szája egyik oldalára tette apró tenyerét, úgy súgta oda a bácsinak. – Ígérem, senkinek sem árulom el.

Rudi bácsi vegyes érzésekkel hagyta el a házat akkor este. Elgondolkozott Anna szavain, és onnantól kezdve nem mulasztott el egyetlen ünnepet sem. Gyertyát gyújtott, házat díszített, még tököt is faragott. Szóba került, hogy meglátogatja lányát jövő tavasszal, már le is foglalták neki a repülőjegyet.  Éppen karácsony volt, amikor arra készült, hogy átmegy a szomszédba vendégeskedni, amikor meghallotta azt, amitől félt. Valahányszor mentő hangját hallotta, azért izgult, nehogy az ő utcájukba kanyarodjon. Aznap a szomszéd ház előtt állt meg, kék-piros fényével elnyomva a kivilágítást. Aznap jött el a mentő utoljára.

*

Halottak napján tömeg volt a temetőkben. Alig lehetett virághoz és mécseshez jutni, de Rudi bácsi nem morgott egyszer sem emiatt. Szépen, komótosan, az ő tempójában lépdelt oda a kis márvány sírhoz, melyen Diószegi Anna neve állt. Élt 2013-tól 2021-ig. A bácsi szép, nagy csokor virágot vitt neki, gyertyát gyújtott, hogy az ő sírja legyen a legfényesebb. Megsimogatta a márványt, s letette a szelet süteményt a sírra. Már értette; minden ünnepnek jelentősége van az ember életében, s mindegyik más-más dolog miatt fontos. Annának igaza volt. Már az ő szívében is élt az ünnep varázsa.

 

 © Aurora Lewis Turner

A bejegyzés trackback címe:

https://auroratortenetei.blog.hu/api/trackback/id/tr8716795688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Aurora történetei

Sziasztok! Aurora vagyok, a Névtelenek, A Hetedik Bolygó és A hatalom köve fantasy regények szerzője. Mivel a Bolygókeringő trilógia második részére még kell egy kicsit várni, belekezdtem egy interaktív történetbe, melyet a csoportom tagjaival közösen alakítok hétről hétre. Ha te is részese szeretnél lenni ennek, csatlakozz az Aurora Lewis Turner és olvasói világa csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/266721161368108

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása