Lloyd & Marilyn: „Ez nem egy karácsonyi tündérmese”

lloyd_novella.jpg

Kép: Lukács Edina

A következő novella olyan leírásokat tartalmaz, ami megzavarhatja egyes olvasók nyugalmát. Elolvasását 18+ korosztálynak ajánljuk a káromkodás, erőszakos és szexuális tartalom miatt. 

 

Még Auróra előtt…

Még a Peter Oldfielddel való barátság előtt…

Még a családalapítás előtt…

Volt egyszer egy Marilyn.

 

A Nardeen nevű bolygó Gomora fővárosában töretlen zajlott az éjszakai élet. Naplemente után pezsdült fel igazán a metropolisz; többen rabszolgákat sétáltattak, vagy vagyonokat költöttek a bárokban italra és nőkre, mások viszont a sötét sikátorokban bújtak meg, ott lőtték be magukat, vagy éppen zsebelték ki a figyelmetlen arra járókat.

        A Nude nevű lokálban literszám folyt a pia. Bal oldalon a bár feküdt, ahol félmeztelen pincérlányok szolgálták ki a vendégeket. Jobb oldalon színpadon táncos lányok illegették magukat. A színpad közelében katonák ültek. Többen még csak meg sem szabadultak tereptarka egyenruhájuktól, fegyverük pisztolytáskában vállukon vagy a széken lógott, s nézték a műsort. Fél-pucér, vagy sejtelmes alsóneműt viselő nők ültek ölükben. A lányok több katonát is hátravezettek a színpad mögül nyíló folyosóra, a fülledt levegőjű szobákhoz.

       Az egyik széken Lloyd, a magas, izmos, barna hajú, zöld szemű, borostás zsoldos ült, aki félig elmerült a műsorban, félig az ölében ülő nőre koncentrált. A nő sötétvörös haját két bumszliban fogta fel a feje tetejére, ami Lloydot medvefülekre emlékeztette. Neccharisnyát, katonai bakancsot, rövidnadrágot viselt, ami láttatni engedte feneke egy részét. Fehér pólót hordott, ami fölött könyékig felgyűrt, leopárdmintás kabátkát viselt. Bőrén megannyi heg és tetoválás látszott. Széles szájába vörös nyalókát vett, figyelte a műsort, szórta a pénzt a színpadra, vagy tette be az eléje telepedő táncoslány bugyijába.

       Az egyik lány olyan hajlékony volt, hogy lement hídba, majd ellökte magát és hason fekve kötött ki a hangosan tapsoló, éljenző férfiak előtt.

– Te nem tudsz ilyet, Marilyn – vigyorgott az egyik katona a Lloyd ölében ülő, nyalókát szopogató katonára.

– Fogd meg a söröm – pattant fel, majd Lloyd kezébe nyomta italát.

– Nem ígérem, hogy marad belőle, amire végzel – vigyorgott a jóképű alak.

– Ettől ugyan nem félek! – vihogott hiénaszerű hangján a nő. – Nem lesz időd meginni, úgy tátva marad a szád – érintette meg Lloyd állát, majd fellépett a színpadra.

Lloyd meggyújtotta cigarettáját, és elfogadta a kihívást:

– Meglátjuk – húzta kisfiús mosolyra ajkát, ami bármely női szívet rabul ejtett volna.

Felharsant a zene, Lynnie megragadta az egyik rudat és profi táncosnőt megszégyenítő mozdulattal megpördült körülötte. A férfiak hangosan nevettek és tapsoltak. Marilyn kibontotta medvefülbe fogott haját, hogy szabadon szálljon, miközben tetovált kezét végigvezette domborulatain. Úgy tűnt, rutinos. Lloyd persze tudta ezt, de valahányszor látta őt táncolni, a körmére égett a csikk. Nem volt ideje meginni Lynnie piáját, éhes tekintettel bámulta őt, akárcsak a többiek. Amikor Marilyn széles, perverz vigyorával elmosolyodott, legszívesebben odarontott volna, hogy egészben felfalja őt ott helyben, a színpadon.

     Lynnie először a kabátját, majd a pólóját vette le. Minden ruhadarab földre kerülését hatalmas ovációval fogadták a bár férfijai. Amikor viszont a melltartója kapcsához nyúlt, Lloyd rászólt:

– Elég lesz!

– Még csak most kezdődik a java, Teddy maci! – vigyorgott a nő, aztán szétkapcsolta melltartóját, levette magáról, s a csillogó szemmel és merev férfiassággal őt bámuló katonák közé dobta.

        Lloyd fejét elöntötte a vörös köd. Nem akarta, hogy kéjsóvár tekintetek bámulják Marilynt, ezért felpattant a helyéről, a színpadra rontott, s egy szó nélkül széles vállára fektette, felemelte, és levitte őt a színpadról. Egyenesen a bár hátsó része felé tartott, ahol a táncoslányok ki szokták elégíteni kuncsaftjaikat.

– Tegyél le! Mi a fasz bajod van? – kérdezte a nő, miközben szabadulni akart. Lloyd becsapta maga mögött az egyik fülledt, sötét szoba ajtaját, és letette őt a földre. Marilyn úgy nézett rá, mint egy durcás kislány, akinek lerombolta a homokvárát.

– Hogy mi bajom van? Az, bazdmeg, hogy nem akarom, hogy rád verjék a farkukat odakint.

– Már így is mindenki rám veri a faszát, Teddy maci! Ott vagyok minden perverz gondolatukban, minden kéjsóvár vágyálmukban. Én magam vagyok az elfojtott, mocskos szexualitás – vette cseresznye ajkai közé a nyalókát. – Akár tetszik, akár nem, bazdmeg – cuppogott hangosan.

– Vigyázz a szádra! – sziszegte Lloyd.

– Azt hittem, szereted a nagy, mocskos számat – vigyorgott, miközben közelebb lépett Lloydhoz. Tudta, mivel kergeti őt az őrületbe:

– Csak egy szavadba kerül, és tiéd a szám, és bármely tetszőleges testrészem. Hol szeretnéd tudni? – vigyorgott tovább. – Itt? – csókolta Lloydot nyakon, miközben mohó ujjaival kibontotta a férfi ingét, felhúzta rajta az atlétát. – Vagy talán itt? – szántotta végig izmos hasfalát ragacsos nyelvével. – Ez a szitu nem emlékeztet téged véletlenül az első találkozásunkra? – ereszkedett térdre előtte, miközben nagy, barna szemével felnézett a férfire, akit az uralma alá vont a vágy. Eszébe jutott, mi is történt azon az éjszakán.

           Marilyn elmosolyodott, kihúzta magát, kivette szájából a nyalókát, amit egyenesen Lloyd szájába dugott. A férfinek nem volt ideje tiltakozni és nem is nagyon akart, hiszen Lynnie ismét térdre ereszkedett előtte, kiszabadította őt a nadrágjából, és ugyanazt tette vele, mint megismerkedésük estéjén. Lloyd sosem bírt ellenállni Lynnie-nek, főleg, ha teste két pontján is érezte a cseresznye savanykás ízét...

 

Marilyn a bárpultnál ült. A katonák kezdtek visszaszállingózni hátulról a bárba. Kielégülten tértek vissza, készen az esti bulira. Lynnie módszeresen az asztalra pakolta táskájából az előre kiporciózott pirulákat, porokat, gyógyszereket és drogokat. Összedörzsölte tenyerét, amint megkérdezte tőlük:

– Melyikőtök jön ma a mamihoz játszani? Legyél te! – bökött az egyikre, amit aztán félre is tett. – És te is gyere velem! – beszélt a szerekhez, mintha hallanák.

– Már csak egynek van hely – telepedett mellé a pulthoz Lloyd. Lynnie szemlátomást elkedvetlenedett, kifújta tüdejéből a levegőt, ami meglengette oldalra fésült frufruját.

– De ma ünneplünk, méghozzá egy sikeres akciót!

– Az sem érdekel, ha ma az összes erővel bíró halálát ünnepeljük. Háromban egyeztünk meg.

– Jaj, ne legyél már ünneprontó! – duzzogott látványosan.

– Nem vagyok ünneprontó, csak nem akarom, hogy kipurcanj.

– Most mit áltatjuk magunkat? Már vagy ezerszer elmondtam, hogy fiatalon fogok megdögleni, és egy kis szerencsével premier plánban végignézheted.

– Ez a rögeszméd – csóválta a fejét a férfi.

– Nem. Ez az igazság.

– Tudtommal nem vagy jós – vonta fel a szemöldökét Lloyd, miközben cigarettára gyújtott. Nem tudta, honnan szerezte a gyufát, de mivel nem volt nála öngyújtó, azt használta a művelethez.

– Tudtommal bekaphatod.

– Már valaki bekapta nekem az előbb – kontrázott rá a férfi, amitől Lynnie is elvigyorodott.

– Idefigyelj! Kémiaóra következik – vette el a gyufás skatulyát a nő, kivett onnan egy szál gyufát, és meggyújtotta. Hagyta, hogy leégjen. – Ilyen egy normál ember élete. Elkezdődik, aztán szépen, lassan véget ér – dobta a gyufát az előtte lévő hamutálba, hagyta, hogy ott égjen le. Majd újabb gyufát vett elő, meggyújtotta, de közben átnyúlt a pulton és jól meglocsolta szesszel, hogy fellobbanjon a tűz, és intenzíven égjen. – Ez meg az én életem – tükrözte vissza barna pillantása a fellobbanó lángokat. – Ebben minden benne van, amit más három élet alatt se élne át. – Aztán elfújta a gyufát, mielőtt még leégett volna, és beledobta a hamutálba. – Érted már, Teddy maci?

– És milyen az én életem? – húzta ki magát Lloyd, látszott rajta, hogy kíváncsi.

– Na, azt a gyufát még nem találták fel – vigyorgott Lynnie, majd felkapta a pultról a kiválasztott háromfajta pirulát, legurította őket a torkán, és lekísérte a szemléltetésként használt alkohollal. Még azelőtt, hogy a koncertre ért volna, beütött a szer.

 

Lloyd és Marilyn úgy érkeztek meg a szórakozóhelyre, mintha ők lettek volna Gomora császára és császárnője, ami bizonyos szempontból igaz is volt.

      A koncertteremben hangosan dübörgött a zene. Marilyn egyenesen a tömeg közepébe húzta Lloydot. Felhőtlenül ugrált, táncolt, élvezte a szer hatását. Amint elfáradtak, a bárban múlatták az időt. Lloyd whiskyt ivott, míg Marilyn vodkát tisztán, citromkarikával a tetején.

– Mit szólnál egy édes hármashoz? – hajolt át a pulton a nő, miközben vágy csillant a szemében. – Ma te választhatsz nőt.

– Milyen nagylelkű vagy! – csóválta a fejét Lloyd, miközben beleszívott cigarettájába, és körbejártatta zöld szemét a helyiségen. Kiszúrt egy barnát az egyik asztalnál, aki várta, hogy barátnője visszatérjen a mosdóból.

– Mit szólsz hozzá? – bökött felé állával.

– Nem is tudom – húzta el a száját Marilyn. Szép az arca, de a teste… olyan aránytalanul nagy a felsőteste az alsóhoz képest.

– Akkor ő? – bökött egy szőkeségre, aki kihívó ruhát viselt.

– Megfelelési kényszer. Hidd el, csak veled foglalkozna…

– És miért baj az? – vigyorodott el Lloyd, mire Marilyn kikérte magának.

– Mert ez nem csak rólad szól, Teddy! Ha dugni akarsz, menj, vidd haza, minek kellek én hozzá?

– Válogatósabb vagy a nőknél, mint a fasziknál – csóválta a fejét Lloyd.

– Nem vagyok válogatós, csak kifogástalan az ízlésem, amit bizonyít az is, hogy összeálltam veled.

– Vagy inkább azt bizonyítja, hogy rászolgáltál a Bolond Lynnie névre – vigyorgott a férfi, viszont Marilyn arcáról lehervadt mosolya.

– Nem vagyok bolond! Csak korlátozottan értenek a körülöttem lévő emberek. De te pontosan tudod, mit forgatok a fejemben. Úgyhogy azt is tudhatod, hogy ő a tökéletes nő – bökött állával egy fekete hajú, fehér bőrű, szeplős, kék szemű nőre, aki a bejárat felé pillantgatott. Látszólag várt valakit.

– Miben fogadjunk? Ki fűzi be előbb a kis csajt? – vonta fel Lloyd a szemöldökét.

– Legyen újra közös akciónk, és az legyen a főnök, akinek igent mond.

– Áll az alku – nyújtotta előre kezét Lloyd, mire Marilyn elfogadta, közelebb húzta magához a férfit, és mély, szenvedélyes, nyelves csókot adott neki. Lloyd elmosolyodott, amint elvált egymástól az ajkuk.

– Lehet, nem is kell az a nő.

– Csak nem inadba szállt a bátorságod, cowboy?! – vigyorgott Lynnie, majd lekászálódott a bárszékről és odament a lányhoz. Lloyd csak a fejét csóválta, miközben követte szerelmét.

– Szia! – köszönt rá a csajra Lynnie.

– Ismerjük egymást?

– Nem, csak el akartam mondani, hogy nagyon szép a karkötőd – pillantottak mindketten az ékszerre. A megszólított láthatóan zavarba jött, feltolta orrára szemüvegét és elmosolyodott.

– Köszi, még apámtól kaptam – mélázott el a karkötőn, majd Marilynre nézett, és bemutatkozott. – Alex vagyok.

– Én Marilyn, de hívj csak Lynnie-nek.

– És a barátod? – húzta ki magát, amint meglátta a jóképű férfit. Marilyn csak a szemét forgatta.

– Ő Lloyd – mutatta be neki.

– Helló, Lloyd. Örülök, hogy megismerhetlek – fogott vele is kezet, de ez a kézfogás tovább tartott, mint az előbbi.

– Úgyszintén.

– Nagyon jól áll neked ez a ruha – dicsérte meg Lynnie Alex szűk, műbőr egybe ruháját, mely fölött fekete bőrkabátot viselt. – Nagyon menő.

– De nem úgy, mint a tiéd. Merész – mosolygott Alex, amint végigmérte Marilyn kihívó megjelenését.

– Arra gondoltam, hogy akár bulizhatnánk együtt. Mit szólsz? – vetette fel Lloyd, mire Alex elgondolkozott, és bólintott.

– Jó ötlet. Merre menjünk?

– Tudok egy jó helyet – kacsintott rá Marilyn.

– Rendben. Elköszönök a barátaimtól – pillantott a belépőkre –, aztán indulhatunk.

– Komolyan? Csak úgy elhívod? – csattant fel Marilyn, amint kettesben maradtak Lloyddal.

– Látod, bevált.

– Nem ér! Megjelensz a színen, erre minden nő ledobja neked a bugyiját, és még csak a kisujjadat se kell mozdítanod érte.

– Legközelebb te is kipróbálhatnád ahelyett, hogy a karkötőjét és a ruháját dicséred – vetette fel Lloyd győzelemittas mosollyal arcán.

Legközelebb te is kipróbálhatnád – dünnyögte Lynnie, miközben kifigurázta Lloyd szavait.

– Nyugi, jó móka lesz – kacsintott a dühöngő nőre.

– Lehet, rábeszélem, csináljuk ketten. Te csak nézheted – vigyorgott gonoszan.

– Kinek is mondott igen? – húzta Marilyn agyát, amitől a nő csak a fejét csóválta. Alex széles mosollyal arcán tért vissza hozzájuk.

 

Marilyn háza a hegyoldalon feküdt. Buja kert, a teraszon kék vizű úszómedence tartozott hozzá. A nappali fehér volt és tágas, a konyhán látszott, hogy csak néhanapján használják, akkor is inkább Lloyd. A hálóhoz fehér lépcsősor vezetett. A kilátás pazar volt, ugyanis a nappali üvegablakán keresztül rá lehetett látni a városra.

        Marilyn újabb pirulákat vett be, agyát újra magához vette a bódultság. Alig emlékezett az útra, miként került az úszómedencébe. Ott találta magát meztelenül, Alex társaságában, pezsgőzve. Lloyd is megjelent, ő is meztelen volt. A két nő mohó tekintettel bámulta végig, ahogy beleereszkedik a tükörsima vízbe.

– Hol tudtál összeszedni egy ilyen álompasit? – kérdezte Alex révetegen.

– Munkahelyi ártalom – vigyorgott Lynnie, miközben ő is megbámulta Lloyd hosszú, izmos karját, kockás hasát, feszes mellkasát, amibe legszívesebben beleharapott volna. Elidőzött borostás, jóképű arcán, és kócos haján is. Fellobbant benne a vágy. Hogy felcsigázza Lloydot, Alex felé fordult és megcsókolta őt. A csók végeztével vendégük elnevette magát, és így szólt:

– Még sose csináltam ilyet.

– Egy a titka: engedd el magad és élvezd – cirógatták arcát Marilyn tetovált ujjai. Ismét megcsókolta Alexet. Az a csók már mélyebb és élvezetesebb volt. Amikor Lloyd odaért, abbahagyták a csókolózást.

– Hölgyeim – jelent meg kisfiús mosoly arcán, ami ellenállhatatlan külsőt kölcsönzött neki.

– Mit szólnátok, ha a hálóban folytatnánk? – lépett oda Lloydhoz Marilyn, és hozzásimult. – Látom, te már készen állsz – vigyorgott.

– Rád bármikor – simította végig a nő arcát, aztán maga után vonta őt, aki Alex kezét ragadta meg, s felvezették a tágas, szépen berendezett hálószobába.

          Marilyn mozdulatait eltompították a drogok. Úgy érezte, lebeg, s minden furcsa, álomszerű képet ölt. Mintha Lloyd és Alex nem két tőle különálló lény lett volna, hanem mintha mindhárman egyszerre lélegeztek, egyetlen élő szervezetté váltak volna, melynek egyetlen célja volt; hogy a csillagokig repüljenek együtt. Elmerültek a bőrükre feszülő érintésekben, csókokban, a kéj mámorító érzésében, amiből egyszerre részesültek. Valahányszor elringatta őket az édes hullámzás, újra vágy kelt bennük, és addig szeretkeztek, amíg pihentető álom szállt rájuk.

 

Marilyn feje kóválygott a másnaposságtól. A hálót már uralmuk alá vették a délelőtt napsugarai. A fejét fogva egyenesedett fel, s nézett végig a mellette fekvő Alexen. Tudta, hogy jól választott, a lánynak makulátlan volt a bőre, nem úgy, mint az övé. Arányos volt a teste, szép az arca, és ahogy kipirult az éjszaka eseményeitől… Nem bírta megállni, hogy hozzáérjen rikítóan fehér bőréhez. Ujjai épp Alex meztelen keblén kalandoztak, amikor megérezte a reggeli illatát. Rájött, hogy éhes. Kikászálódott az ágyból és lement a földszintre.

          Odalent Lloyd már megterített. Az asztalon pirítós, tojásrántotta, kolbász, zöldség, kávé illatozott. Marilyn magára vette Lloyd ingét, amit a férfi előzőleg a pultra dobott. Be is gombolta magán, majd a félmeztelen férfihez lépett, hátulról átölelte, lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja a tarkóját.

– Jó reggelt!

– Mi van, nem volt elég az este? – vigyorodott el a férfi, majd kivette a szájában lévő cigit, amit Marilyn kikapott ujjai közül, és beleszívott.

– Belőled sosem elég, Teddy maci – dugta vissza a cigi maradékát Lloyd ajkai közé.

– Kész a reggeli – telepedett le az asztalhoz Lloyd, a nő is odaült. Azon tanakodott, nem kellene-e szólni Alexnek, amikor a nő ruháját igazgatva leviharzott az emeletről.

– A konyha mellett egyenesen, majd jobbra, a kapu meg magától nyílik – mondta Lynnie a jól ismert szöveget. Alex nem szólt semmit, csak bólintott és kiviharzott a házból.

– Ne hívjunk neki egy taxit? – kérdezte Marilyn.

– Szerintem hazatalál – vonta meg a vállát Lloyd és belekortyolt a kávéjába.

– Milyen napod lesz? – kérdezte a nő, miközben megkente pirítósát.

– Unalmas. Felderítésre küldött a parancsnok. És neked?

– Lesz egy kihallgatásom. Meg kell dolgoznom az ürgét, úgyhogy csupa móka és kacagás – harapott bele a pirítósba, hogy csak úgy ropogott a foga alatt.

– Segítsek?

– Egyedül is meg tudok kínozni egy foglyot, Teddy maci – forgatta a szemét, mire Lloyd is belemerült az ételbe.

Lynnie kisvártatva megkérdezte:

– Hányast adnál Alexnek?

– Ügyes volt, bár kicsit félénk, amit te kompenzáltál – jelent meg kisfiús mosolya arcán. – Úgyhogy összességében öt csillagot.

– Én is – bólintott a nő. – Jó volt a technikája. Legközelebb be lehetne venni egy faszit…

– Hülye ötlet!

– Na, próbáljuk meg! – kérte őt a nő kislányos nyávogással.

– Már a múltkor megpróbáltuk, és tudod, mi lett a vége.

– Ja, kinyírtad, mielőtt igazán belemelegedhettünk volna – forgatta a szemét Marilyn. Letette a pirítósát, felállt, s az asztalra ült, egyenesen Lloyd elé. Arrébb tolta a férfi tányérját, elérte, hogy csak rá figyeljen.

– Mivel tudnálak rávenni?

– Semmivel.

– Biztos? – vonta fel szemöldökét, miközben érintése végigjárt a testén. Lloyd hátradőlt, tekintete elveszett a kócos, egy szál ingben előtte ücsörgő nőben. Marilyn keze az ing alá siklott. Lloyd csak nézte a mozdulatait, ahogy arcára kiült az élvezet.

– Hagyd abba! Úgysem győzöl meg.

– Miért? – húzta ki a kezét az ing takarásából, s úgy nézett a férfire, mintha egy kislány lenne, aki nem kapta meg, amit akart.

– Ugyanazért, amiért nem szeretem, ha fél-pucéran táncolsz a katonáknak.

– Mert a nőd vagyok? – vigyorgott, s mohón csillogott tekintete.

– Nem is tudom, kinek a mottója, hogy ő mindenkié, és éppen ezért senkié sem…

– Akárcsak te, Teddy maci. Még ebben is hasonlítunk. – kacsintott rá fesztelenül.

Lloyd felállt, közelebb húzódott Marilynhez, kezét arcához érintette, és elveszett barna tekintetében.

– Pontosan – komorult el Lloyd. – Nem vagyunk senkié, így mindenkié vagyunk. Te is csak azokban a percekben vagy az enyém, amíg duglak. De akkor elvárom, hogy csak az enyém légy – paskolta meg gyengéden az arcát, majd otthagyta őt felhevült testtel.

 

Lynnie önfeledten szökdécselt a folyosón, mely az egyik kihallgatóterembe vezetett. Lloydnak máshol volt elintéznivalója, ezért egyedül volt, amíg egy alacsony, fekete hajú, mandulaszemű, fiúsan öltözött nő fordult ki a folyosóról.

– Bolond Lynnie! – köszönt rá flegmán.

– Nyalimi – mondta, majd a nőre nyújtotta nyelvét, akit Kasuminak hívtak, és akivel állandóan rivalizált.

– Késtél – vágta még a fejéhez a fiús kinézetű lány.

– Téged meg csesszen meg egy vagonnyi mérges kígyó! Talán azt élveznéd, ha már semmi mást nem ezen a világon – válaszolt neki gorombán, majd eltűnt a kihallgatószobában.

          Odabent egy férfit kötöztek az ágyra, amit távirányítással lehetett mozgatni. Marilyn odalépett, felvette az aktáját, miközben felemelte az ágyat úgy, hogy a padlóval merőleges legyen.

– Szép lista! Lázadó sejtekkel való szövetkezés, különleges képesség használata az egyik fő bolygón, tizenhárom katona likvidálása – pillantott rá a nő, miközben látványosan megrázta a fejét. – Nem szép dolog! – A férfi mondott valamit, de mivel be volt kötve a szája, Lynnie nem értette. Nem is törődött vele, hangosan énekelgetett, miközben a teremben lévő táskából módszeresen kipakolta a kínzáshoz szükséges eszközöket:

Kedvesem, jöjj velem, ez az arc lesz a végső, amit látsz, ha a torkodat szegem – énekelte, majd elővett egy szikét és elvigyorodott. A férfi még hangosabban tiltakozott, mire Marilyn megszabadította őt a szájpecektől.

– Dalolni fogsz, méghozzá nem is akárhogy! Még azt is bevallod, amit nem követtél el.

– Mindent elmondok, csak ne bánts, kérlek! – hadarta.

– Ebben biztos vagyok, cicám – érintette a szikét a férfi arcához, hogy kiserkent a vére.

– Kérlek!

– Most jön a rimánkodás, majd a sikolyok, a bűnbánat, amikor is megvallod minden vétked, a végén pedig a néma csend. Nem léphetnénk már? – kérdezte unottan a nő.

– Ismerem Nicolast! A férfit, aki megbecstelenített – próbálta kijátszani az egyetlen ütőkártyáját.

– Ismerted – javította ki őt a nő. – Nicolas meghalt egy autóbalesetben.

– Nem – reszketett a férfi, miközben homlokára kiült a hideg veríték. – Még mindig él. Azt akarta, hogy ezt hidd, mert tudta, hogy a nyomában vagy és megtalálod őt. Még mindig él, elbújt. El is mondom, hová, ha elengedsz.

– Jaj, drágám! Azt hittem, ekkorra már rájössz, hogy nem vagy alkupozícióban. De rendben, mondd!

– Nem! Előbb engedj el, és szavatold, hogy nem esik bántódásom.

– Mi van, ha kamuzol, hogy mentsd az irhád? Lehet, hogy bolond vagyok, de hülye azért nem – csóválta a fejét.

– Van bizonyítékom – remegett tovább. – A katonák lefoglalták, de van egy kép a pénztárcámban rólad. Még ő rajzolta.

– Utánanézek – fordult sarkon Marilyn, s elindult a pénztárca felderítésére. Valóban talált benne egy képet, egy karikatúrát róla, amikor még gyerek volt… amikor megismerkedtek.

Fortyogni kezdett benne a düh. Berontott a szobába, ahol még mindig ott volt a kikötözött férfi.

– Beszélj! Hol van az a mocsok?

– Ígérd meg!

– Jó, jó nem bántalak. Beszélj!

– A városi könyvtárban bujkál a könyvek között. Az a képessége, hogy el tud veszni a sorok között. Tudom, mit tett veled.

– Akkor megértesz – sóhajtott nagyot Marilyn, s teátrálisan járkált föl-alá. A férfi hevesen bólogatott. – A történetem szinte már klisés. Akarod hallani? – A rab tovább bólogatott, mire Lynnie belekezdett. – Egy szegény, szerencsétlen árva voltam, aki otthonba került. De nem akármilyen árvaház volt az. Nem csupa móka és kacagás, de nem ám! Mrs. Stanley kivágott belőlem mindent. Nem csak a petefészkem és a méhem lett oda, az ártatlanságomat is elvette. A te barátod egyike volt azoknak, akik fizettek azért, hogy akaratom ellenére magukévá tegyenek. Az évek során több százan mentek végig rajtam, akár gyorsvonat a pályaudvaron – csillogott gyűlölet a nő szemében a feltoluló emlékek miatt.

– Megértelek. Szegény kislány voltál akkoriban – bólogatott a férfi. Nyilván remélte, hogy némi empátia elegendő lesz, hogy kiszabaduljon szorult helyzetéből.

– Ugye? – sóhajtott nagyot a nő, miközben boci szemekkel nézett a férfire. – Aztán jött a generális mint felhőből leszálló angyal, és megmentett. A papinak a mai napig köszönettel tartozom, amiért katonát csinált belőlem.

– Ja, biztos jó fej lehet – bólogatott a férfi, de nem hangzottak őszintén szavai.

– Jaj, te olyan kis cukimuki vagy, hogy így megértesz – veregette arcon Marilyn a kikötözött férfit.

– De ne aggódj. Ahogy minden sztori, ez is happy enddel zárult. Felkerestem és válogatott módszerekkel kicsináltam, akik megerőszakoltak… egytől egyig. Mrs. Stanley kis trükkös volt. Megpróbált elbújni előlem, de Lloyd nem hagyta. Megtalálta és ajándékba kaptam tőle. Már mindenki halott, aki ezt tette velem – húzta fel a pólóját, amitől kilátszott a hasa és rajta a hosszanti heg.

– Pedig én olyan jó anya lettem volna, nem igaz? – kérdezte kissé túljátszva szerepét.  

– De, persze – bólogatott a férfi egyetértőn. – Akkor elengedsz?

– És még engem neveznek bolondnak! – röhögött hiénaszerű hangján. Felsóhajtott, és ismét megpaskolta a férfi arcát.

– Térjünk csak vissza a kínzáshoz! – vette elő szikéjét, amitől perverz vigyor terült el arcán.

– Kínzás? Elmondtam mindent!

– Igen, elmondtál. De én vagyok a nevető hóhér, cseszdmeg! Joggal érdemeltem ki ezt a nevet. Csak nem okozhatok csalódást a rajongóimnak!

– Pedig tényleg sajnáltalak és megértettelek.

– Persze. Ahogy rajtad kívül az a több millió ember is nagyon sajnálja és megérti a hozzám hasonló lányokat. De tesz valamit? Csöndben ül, becsukja a szemét, és elhiszi, hogy nem is történt meg…

– Ne! – ült ki rettenet a férfi arcára, amint meglátta a feléje közeledő szikét. – Miért teszed ezt velem? Hiszen te is közénk tartozol!

– Nagyon tévedsz. Én a nyertes oldalon állok – kacsintott rá Lynnie, majd levágta a szikét a közeli asztalra, és elővett a táskájából egy injekciós tűt. – De rendben van! Ma kíméletes leszek.

– Mi van benne? – kérdezte a férfi remegve.

– Méreg – vigyorodott el gonoszul. A fogoly ennek hallatán először bevizelt, majd elájult.

– Hah! Vicc volt! Csak altató – vágta le az asztalra a tűt is. – Látom, már erre sem lesz szükség – forgatta a szemét, és elpakolt. Már mindent tudott, amit tudnia kellett.

 

Lloyd hallotta, hogy Marilyn akcióra készül, ezért a csapata tagjai közt kereste őt, de senki nem tudta megmondani, merre van. Aztán megpillantotta Kasumit az emberei élén ütemesen trappolni.

– Merre van Lynnie?

– Úgy hallottam, a tetőn. Épp gránátokkal játszik – vetette neki oda, amint elhaladt a folyosón. Lloyd összehúzta a szemöldökét, de nem foglalkozott vele. Felment a tetőre.

          Szürke idő fogadta őt, mint Gomorában sokszor. Hangos dörrenés visszhangzott végig a felhőkarcolók között. Ő is épp egy magas irodaépület tetején volt, s követte a hangot. Megpillantotta, ahogy Marilyn elővesz egy kézigránátot, kibiztosítja, kihúzza a csapszeget, majd a levegőbe dobja, s baseballütőjével nagyot sóz rá. A gránát a házak között robbant fel, kitörve a közeli üvegépület ablakát. Lynnie hangos, hiénaszerű nevetéssel nyugtázta a történteket. Kivett egy újabb gránátot, amit egyenesen Lloydnak dobott. A férfi elkapta, és kérdőn nézett rá.

– Mi van? Tudod, hogy szeretek a tűzzel játszani.

– És ha felrobban a kezedben? – vonta fel a szemöldökét Lloyd.

– Akkor mondhatjuk, hogy kirobbanó sikere van a játéknak – nevetett hangosan, majd kihívóan nézett Lloydra. – Beszállsz?

– Nem bánom – vigyorodott el ő is, elkérte Lynnie ütőjét, és hamar hangos robbanás zengte be a házak közötti teret.

– Látom, profi vagy benne – veregette meg a vállát a nő.

– És, mi történt, hogy így vezeted le a feszültséget?

– Fülest kaptam egy régi barátról, akit meg kéne látogatnunk.

– Barát? – kérdezte Lloyd sokat sejtetően, miközben Lynnie rásózott a gránátra, ami a házak között robbant fel.

– Ha barátnak lehet hívni olyat is, akit ki akarok nyírni, akkor igen. Egyike Mrs. Stanley kuncsaftjainak.

– Bosszúhadjáratról van szó, mi? – csóválta a fejét. – Amiben én leszek a főnök.

– Leszel te a francokat! – akadt ki a nő, amint Lloyd is a levegőbe repített egy gránátot, de ez hamarabb robbant fel, mint az előzőek.

– Új rekord! Gratulálok – kiáltotta Marilyn, ugyanis csöngött a füle a robbanástól.

– Megegyeztünk. Én nyertem a fogadást, úgyhogy ez lesz a közös akciónk, aminek én leszek a vezetője, ha tetszik, ha nem.

– Jól van, na! Ha nincs jobb dolgod, és ennyire segíteni akarsz… – fintorgott, majd elpakolta a gránátokat, és Lloyddal együtt elhagyta a tetőt.

 

A városi könyvtár épülete óriási volt, de csak kevesen jártak oda. Gomorában nem sokan olvastak, vagy ha igen, azt digitálisan tették. A könyvtárba lépve Marilyn mélyet szippantott a levegőből:

– Ah, úgy imádom ezt a szagot! – Lloyd felvonta szemöldökét, majd elővett egy doboz cigit, hogy rágyújtson.

– Eszednél vagy? – mordult rá a nő, amitől több pillantás is feléjük fordult.

– Mi van? Még cigizni se lehet?

– Nézz már oda! Itt egy rahedli könyv, a könyvek papírból vannak, a papír és a tűz nem barátok. Inkább gyere! – intette maga után Lloydot. A férfi kelletlenül tette el a cigarettát, majd elindult a padlótól plafonig érő könyvespolcok felé. Marilyn olyan gyengéden ért a könyvekhez, amilyen gyengédséget csak ritkán látott rajta.

– Olvastam, olvastam, ezt is olvastam – szemlélte meg a könyveket a nő. – Na, ez új! – vett le a polcról egy könyvet, amin egy medve és egy lány sziluettje látszódott a vörös és zöld színű csillagos háttér előtt. Lloyd utánanyúlt, mire Marilyn elkapta előle.

– Nem mutiba’ készült – nyújtotta rá a nyelvét.

– Medve van rajta. Talán érdekelhet – mosolyodott el kihívóan a férfi.

– Szereted a fantasyt? – vigyorgott a nő, s tett vissza a polcra egy újabb könyvet, amin egy lány sziluettje volt látható különleges lényekkel és öt drágakővel körülötte.

– Én csak a piszkos fantáziádat szeretem – jelent meg kisfiús mosoly Lloyd arcán, majd felsóhajtott. – Jó lenne tudni, mit keresünk.

– Egy könyvet, Teddy maci – fordult felé perverz vigyorával, majd kétszer is felvonta szemöldökét.

– Bővebben?

– Bővebben fogalmam sincs. Csak a farkát dugta belém, nem kérdeztem ki az irodalmi ízléséről – csóválta a fejét. Lloyd kihúzta magát, miközben nagy levegőt vett. Marilyn felegyenesedett és rápillantott.

– Mi van? Zavar?

– Az nem, hogy ennyi férfihez volt közöd. Az zavar, hogy nem szabad akaratodból.

– Jaj – paskolta meg Lloyd arcát, amitől a férfi még inkább dühbe gurult. – Mindig is tudtam, hogy igazi lovag vagy te! A gyengék és ártatlanok védelmezője – röhögött hiénaszerű hangján.

– Ne tégy úgy, mint aki nem tudja, hogy más életed lenne, ha nem lett volna ő, és az árvaház.

– Persze! Minden más lenne, Teddy maci, ha az emberek nem baszták volna szét a Földet, nem költöztek volna el más bolygókra, hogy idővel azokat is szétbasszák, és aztán azok a szerencsétlenek különleges képességeket fejlesszenek maguknak, akik napról napra az életükért küzdenek. Minden más lenne, ha a szüleim nem haltak volna meg tök fölöslegesen, olyan eszmékért küzdve, amelyek finoman fogalmazva idiótaságok. Más lenne, ha nem kerültem volna árvaházba, és nem dugott volna meg a fél bolygó. Igen, minden más lenne. De ez a rideg valóság. Én ilyen vagyok, és egy pillanatig sem érzek lelkifurkát amiatt, hogy ez lett belőlem. Lássuk be, ha nem ilyen lennék, téged is csak egy éjszaka erejéig érdekeltelek volna. De így legalább van pár jó évünk együtt, amíg megmurdelek – helyezett vissza egy könyvet a polcra, miközben a könyvtároskisasszony lepisszegte őket. A bent olvasók is gorombán néztek rájuk.

– Remélem, tudod, hogy kabbefaszom vagy!

– No, de egy könyvtárban? – nyalta végig felső fogsorát Marilyn, merészen mosolyogva, elfelejtve előbbi kiakadását. Lloyd csak a fejét csóválta, viszont nem tartott soká morgolódása, ugyanis kinyílt az ajtó, és több feketébe öltözött, símaszkos alak jelent meg.

– Ez meg mi a megrökönyödött búbánat? – nézett rájuk Marilyn tanácstalanul.

– Gondolom, egykori barátod barátai – húzta ki magát Lloyd.

Közülük hárman az egyik könyvespolc felé iramodtak, míg a nagyobb darab maszkosok közelebb léptek a párhoz.

– Kérem, ha nem kölcsönözni jöttek, távozzanak – tipegett oda a könyvtároskisasszony. Az egyik feltartotta a kezét, s elnémította őt.

– Ráadásul erővel bírók is – nyugtázta Lloyd egy bólintással, amitől teste megnyúlt, karmok nőttek körme helyén, tekintete sárgává vált, arca elsötétült.

– Tiéd a nagydarab, én a könyvet keresők után megyek – hadarta Lynnie, de Lloyd már indult is, hogy a jól karbantartott erővel bírókra vesse magát. Az egyiknek tőből lemetszette karját, a másikat jól pofán vágta, hogy karmai szétszabdalták arcát.

        Lynnie felszisszent, így Lloyd feléje kapta értetlen tekintetét. Az egyik sötét bőrű, Lloydnál is magasabb férfi keze szigonnyá vált, amit belefúrt a medveerejű férfi vállába. Felordított tőle, s csak nézte Marilynt, aki lehúzta kabátja ujját, és azzal törölgette le a könyvekre fröccsenő vért.

– Kíméletesebben, ha kérhetem! – húzta ki magát, hogy lecsessze Lloydot. A sötét bőrű símaszkos kihúzta belőle szigonykezét, és egyenesen nekirontott. Az egyik asztal széttört alattuk, a rajta lévő könyvek leborultak róla.

– Mik vagytok ti? Állatok? – csattant fel Lynnie, de hamar a hátsó sorokba veszők felé indult. Megpillantotta, ahogy az egyik férfi egy kék könyvet emel le a polcról, majd hátat fordít, hogy menekülőre fogja. Marilyn levett egy vastag lexikont, csókot adott rá, és így szólt:

– Bocsika, ígérem, fizetem az átkötésed! – hajította el a lexikont, hogy egyenesen a menekülő tarkóját találja el. Az alak földre hanyatlott az ütéstől.

        Lynnie odaszökdécselt hozzá, felemelte a kezében lévő könyvet, de nem nyithatta ki, ugyanis a másik két alak nekirontott. Az egyik egy nunjakut pörgetett kezében, amit a nő torka köré font. Lynnie görcsös ujjakkal próbálta lefejteni a nyakára kerülő szerszámot. A másik késsel támadt, de Lynnie megrúgta a kezét, amitől kiesett belőle a szerszám. Aztán gyomorszájon találta, lendületet vett, s átfordult a levegőben a nyakát szorongató alak fölött. Háta a könyvespolcnak csapódott, ami ledőlt. Dominóként sodorta magával a polc az összes többit mögötte.

          Lynnie feje kóválygott, amikor lehajolt hozzá az egyik símaszkos, hogy elvegye tőle a könyvet. Megrúgta a kezét, mire a másik alak pisztolyt szegezett rá:

– Vége a játéknak, kisanyám! – mondta a fegyveres.

– Tévedsz. Még csak most kezdődik. Emeld a homlokodhoz azt a szép pisztolyt és húzd meg a ravaszt! – adta ki az utasítást, mire a maszkosok szemében félelem csillant. A fegyveres alak így tett. A levegőt hangos dörrenés járta át, vér és agyvelő terítette be a még álló polcot a háta mögött. Lynnie már talpon is volt, hogy pulóvere ujjával letörölje a vaskos lexikonokról a koponya- és agymaradványokat.

– Már megint? – kérdezte magától, mire meghallotta a hangot, amitől felállt a szőr a hátán. Odakapta tekintetét, és megpillantotta egyik ellenfelét, ahogy a kezébe vett egy könyvet, és elkezdte módszeresen kitépdesni belőle a lapokat. Lynnie agyát vörös ködként vonta uralma alá a harag. Felkapott egy széket, amivel jól arcon csapta a lapokat tépdeső fickót, aki lefejelte a polcot, és arcát fogva térdre rogyott.

– Hányszor… mondjam… hogy… nem bántjuk… a könyvtár… állományát! – verte szét a széket a férfi hátán, és búcsúzóul még belé is rúgott. Pillantása megtalálta az éppen talpra álló harmadik símaszkost. Pillantása a földön heverő kék könyv felé siklott. Egyszerre indultak érte. Lynnie a földön csúszott pár métert, és elérte a könyvet. A férfivel egyszerre ragadták meg. Marilyn rántott rajta egyet, majd megragadta a férfi fejét, és beleverte a csak félig egészben lévő polc sarkába. Felkapott egy csorba olvasólámpát, és darabjaira törte a fején. A szilánkok beleálltak a tenyerébe, de nem foglalkozott velük. Nem érzett fájdalmat az aznap elfogyasztott pirula miatt.

       Tudta, hogy fel kell keresnie Lloydot. Megigazította magán a pólót, sortot, félig lecsúszott sportszárt, és visszatért a férfihez. Addigra már egy óriási, izmos, fekete medve állt a könyvtár közepén. Körülötte a símaszkosok szétszaggatott teste, maradványai hevertek. Hatalmas vértócsákban könyvek, az asztal törmelékei és olvasólámpák voltak a földön. A medve szájából épp a könyvtároskisasszony lába lógott ki, azt ropogtatta. Amint Marilyn megjelent, felé kapta sárga pillantását.

– Basszus! Ezért még szorulni fogok – fújta ki a szemébe kerülő tincset. A medve megindult felé, hogy őt is széttépje, akárcsak a többieket.

Marilyn magabiztos hangja csendült fel:

– Állj! – A medve fújtatott, lelassult. Látszott rajta, hogy nem tetszett, hogy parancsolnak neki.

– Azt mondtam, állj meg! – utasította határozottan Marilyn. Arktos hangosan bömbölt, de nem lépett közelebb a nőhöz.

– Változz vissza Lloyddá! – adta ki a parancsot, mire a medve teste összement. A végén a meztelen, izzadt férfi hevert a földön. Marilyn leszedett egy nadrágot az egyik halott símaszkosról, amiből kicsavarta a vért, és odanyújtotta Lloydnak. A férfi felállt, szerzett magának egy atlétát és egy inget is, amit sorban magára vett.

– Megvan a könyv? – kérdezte Lloyd, végig se nézve a pusztításon, amit ő maga okozott.

– Itt van. Kinyissuk?

– Nem ezért jöttünk? – kérdezte a férfi félmosollyal arcán, tekintetével Lynnie kezében lévő könyvön csüngve. A nő a biztonság kedvéért elvett egy fegyvert az egyik halottól, amit sortja hátuljába dugott. Aztán az egyik épen maradó könyv fölé görnyedtek.

A nő hitetlenkedve bámult a címre.

– Karácsony? Az meg a mi a tosz?

– Ha kinyitod, megtudjuk – vont vállat Lloyd. Lynnie így tett, s megpillantott egy karácsonyi mesét, képekkel illusztrálva. De a betűk összeolvadtak, s fekete örvénnyé váltak. Megérezték a heves szelet, mely körbevette, és egyenesen a könyv felé vonta őket.

 

Több centis hóréteg borította a tájat, sűrű pelyhekben hullott a hó. Marilyn összehúzta magán kabátkáját, de még így is didergett. Nem sokat takart az a sportszár, sort, póló és derék fölé érő kabátka, ami rajta volt. Lloyd ellenben úgy állt ott mellette, mintha nem érezné a hideget. Végre rágyújthatott, mélyet slukkolt a cigiből, majd levette a nemrég rákerült ingét, és Lynnie vállára terítette. A nő széles mosolyra húzta száját.

– Te aztán egy kibaszott úriember vagy! – röhögött, mire Lloyd is felöltötte kisfiús mosolyát, és megszólalt:

– Te meg úgy beszélsz, mint egy igazi úri hölgy. – Marilyn kibontott egy nyalókát, a szájába dugta és pukedlizett Lloyd előtt.

       Épphogy elindultak a hóesésben, feltűnt előttük valaki. Kisfiúnak tűnt, zöld röhejes ruhában, csengős sapkával a fején, hatalmas, barna szemekkel, arany szeplőkkel arcán.

– Ez meg miféle szerzet? – vonta fel a szemöldökét Lloyd.

– Manó vagyok. Üdvözöllek benneteket Karácsonyvárosban! – mosolygott rájuk a fiúcska.

– Már megint ez a szó. Úgy hangzik, mint valami bőrbetegség – forgatta a szemét Marilyn. – Jó napot, doktor úr, már megint kiújult a karácsonyom, vágja le a lábam, vagy kezdjen vele valamit, mert úgy viszket, megőrülök – nyávogta a nő, nagyokat cuppogva nyalókájával.

– Ha nem tudjátok, mi az a karácsony, gyertek velem és körbevezetlek titeket. Amúgy a nevem Roland!

– Micsoda komoly név ez egy manónak! – csóvált a fejét Lloyd.

– És micsoda hallucinációk nekünk! Nem emlékszem, hogy lett volna LSD a bogyóim közt – gondolkozott el Lynnie. – Biztos be vagyok állva, mint a gerely – nyugtázta magában, és követte a manót, egyenesen a házak közé.

          Minden ház úgy nézett ki, mintha mézeskalácsból készült volna. Hó ült a tetejükön, kéményük füstöt eregetett, fából készült burkolatuk, fények villództak rajtuk, különféle figurák álltak az udvarokon.

– Hát ez lenyűgöző – csillogott Lynnie barna szeme a látványtól.

– Szerintem giccses – csóválta a fejét Lloyd.

– Pont nekem való – verte össze tenyerét a nő, miközben kicsiket ugrált az egyre sűrűsödő hóesésben.

– Elárulod végre, mi az a karácsony? – pillantott a férfi a mellette eltörpülő manóra.

– A karácsony az egy vallási ünnep. A megváltó születését ünnepeljük.

– Ah, tehát vasutas – csapott a homlokára Lynnie, miközben azok ketten értetlenül néztek rá.

– Tudjátok, aki meghúz egy kart, és a mozdony haladási iránya megváltozik.

– Ja, te az irányváltóra gondolsz, de ez valami… megváltó – dobta el a csikket a hóba Lloyd.

– A megváltó Isten fia, aki lejött a Földre, hogy meghaljon az emberek bűneiért. Legfontosabb tana a felebaráti szeretet és a megbocsátás. Karácsonykor összegyűlik a család, megajándékozzák egymást, együtt esznek, együtt isznak…

– Hát, nekem az irányváltó jobban tetszett – forgatta a szemét Lynnie.

– Gyertek! Először a karácsonyi vacsorával ismertetlek meg titeket – lépett be az egyik házba, ahol kellemes melegség tanyázott. A bejárattal szemben kandalló ontotta magából a meleget, balra tőle terített asztal állt egy karácsonyfa mellett, jobbra kellemesen berendezett nappali.

– Tessék – adott előbb Marilyn majd Lloyd kezébe egy-egy bögre forrócsokit.

– Whisky nincs? – vonta fel a szemöldökét a férfi, miután beleszagolt az italba.

– Az nincs, viszont van tojáslikőr, forralt bor, puncs – mutatott a nappaliban lévő zsúrkocsira.

– Fasza! – mondta a férfi, és már lépett is oda, hogy megkóstolja mind. Lynnie viszont belekortyolt a forrócsokiba, és elmosolyodott.

– Sosem ittam még ilyet! Nagyon finom.

– Nyugodtan egyetek, igyatok, ha fagyöngyöt láttok, kötelező a csók! Jövök, ha elhagyjátok a házat – kacsintott rájuk a manó, és eltűnt, mintha ott se lett volna.

– Tehát ez a karácsony! – vetette le magát a kanapéra Marilyn. – Nem is olyan rossz. Már akinek van családja, akivel együtt vacsizhat – lökte le lábáról a bakancsát.

– Szerintem elég…

– Giccses? – vigyorgott Marilyn.

– Aggasztó – vont vállat Lloyd. – Vagy egy rohadt valóságos álomban vagyunk mindketten, vagy az exed csapdájában. Nem is tudom, melyik lenne rosszabb – hajtotta le a tojáslikőrt.

– Jé, fagyöngy! – pillantott a nő a plafonra, ahol a semmiből kinőtt egy fehér bogyós növény. Felállt, karjait Lloyd nyaka köré fonta, s elvigyorodott. – Azt mondta a manó, hogy kötelező a csók.

– Nem vagyok ellene – jelent meg Lloyd arcán kisfiús vigyora. Lehajolt, hogy elmerüljön Marilyn ajkaiban. A nő megharapta alsó ajkát, és elvigyorodott.

– A csók nem lesz elég – csóválta a fejét, amint mohó ujjai Lloyd fehér atlétája alá csúsztak, s végigvándoroltak izmos hasfalán. A férfi zöld szeme játékos csillogásba kezdett. Marilyn lefejtette róla az atlétát. Lloyd sem teketóriázott, levette Lynnie-ről az ingét, majd vágytól remegő ujjakkal kibontotta sortja cipzárját, s lehúzta fenekéről a nadrágot. Ráfektette a karfára, s rácsapott egyet a fenekére, hogy kipirult a hely, ahol az ütés érte.

– Ne hagyd abba! – vigyorgott Lynnie, még mindig szájában tartva nyalókáját. Lloyd gyengédebben ütött rá, majd lehúzta magáról farmerét, és elmerült a nő testében. Marilyn ajkai közül kéjes sóhaj szállt ki, amint megérezte Lloyd testét fölé hajolni. Becsukta a szemét, s érezte, hogy biztonságban van. A férfi minden mozdulata kényeztette őt.

     Lloyd felhúzta rajta a pólót, hogy szabadon engedje kebleit. Ujjai végigjártak bőrén, majd megragadta a nyakánál fogva, miközben ütemesen mozgott, elmerült a testében.

       Lynnie nem fogta vissza magát, hangosan élvezte, amit a férfi tesz vele, de mindkettőjüket hamar elragadta az ütemes hullámzás. Lloyd ellépett Lynnie-től, a nő lecsúszott a földre, de nem akarta hagyni, hogy a férfi felhúzza cipzárját. Kivette szájából a nyalókát, s ajkaival bírta rá az együttműködésre.

       Lloyd lerogyott a kanapéra, és csak nézte az előtte térdelő nőt. Sötétvörös haján játszottak a kandalló lángjai, arcán kirajzolódtak halvány szeplői, testén hegek őrizték az elmúlt évek csatáinak emlékét, pillái lecsukódtak, és hát azok a cseresznye ajkak…

      A kandalló előtt végezték a szőnyegen. Lloyd a hátán feküdt, Marilyn fölötte ült, és átadta magát az élvezetnek. A férfi csak bámulta meztelen testét, formás alakját, ajkát, amire ráharapott. Amint újabb remegések és hullámok vették őket magukhoz, elcsendesült a szoba. Lynnie odabújt Lloydhoz, a szemébe nézett és tétova ujjaival mellkasát simogatta.

– Tudnék itt élni – sóhajtotta. Lloyd mellkasán könyökölt, hason feküdt, a levegőben lógázta a lábát, amin még rajta volt a sportszár.

– Nem lenne unalmas? A legütősebb pia csak tizenhat százalékos. Nem hiszem, hogy lennének bogyók és küldetések.

– Jaj, olyan ünneprontó vagy, Teddy maci! – csattant fel a nő.

– Nekem unalmas lenne.

– Persze, hiszen nincsenek könnyen kapható lányok – nyújtotta ki a nyelvét Marilyn.

– Néha még te is sok vagy, Lynnie bébi – vigyorgott, mire a nő gyengéden megharapta a mellkasát.

– Lassan nemcsak sok leszek, hanem éhes is. És most a szó szokványos értelmében.

– Gyere, nézzük meg, mi van az asztalon! – vonta őt a terített asztal felé. Mindketten csupaszon ültek le enni. Marilyn a karácsonyfát fürkészte, miközben nagyokat harapott a sült húsból. Lloyd halat evett.

– Ez meg miféle szokás; halott fát beállítani a nappali közepére!?

– Biztos megvan ennek is a jelentősége – vonta meg a vállát Lloyd, és nem foglalkozott vele. Jól megtömte a hasát. A vacsora végeztével legszívesebben mindketten visszadőltek volna a kandalló elé, de hívta őket a kötelesség, amire egyre homályosabban emlékeztek.

       Kiléptek a ház elé, ahol megjelent Roland, a manó. Végigmérte őket, majd a didergő Lynnie-re nézve csettintett egyet a levegőben, amitől megjelent egy szőrmés kabát.

– Ezt nekem? De édes vagy – vigyorgott rá, amint elvette a bundát, az inget pedig visszanyújtotta Lloydnak, és beburkolózott a szőrmébe.

– Gyertek! Bemutatlak a Télapónak.

– Ő meg ki a franc? – morgolódott Lloyd.

– Jaj, Teddy maci, egy bácsi, aki elűzi a telet, igaz? – pislogott a manóra nagy, ártatlan szemekkel.

– A Télapó vagy más néven Mikulás egy olyan személy, aki ajándékot hoz a jó gyerekeknek.

– És honnan tudja, hogy kik a jó gyerekek? – húzta fel a szemöldökét Lloyd.

– Onnan, hogy listát készít, megnézi, ki viselkedett jól és ki rosszul. A rossz gyerekek virgácsot kapnak, a jó gyerekek ajándékot.

– Tehát van egy muksó, aki azzal tölti a szabadidejét, hogy másokat hesszel és döntőbírót játszik – összegezte Lloyd.

– Megvan! – jelentkezett Marilyn, akárcsak egy kislány az iskolában. – A Télapó egy kém. Rokonok az irányváltóval?

– Inkább haladjunk – csóválta a fejét a manó.

– Mi rosszat mondtam? – nézett Lynnie Lloydra tanácstalanul. A manó eközben jókora bevásárlóközpont felé vezette őket. Beléptek, megtöltötte a teret a karácsonyi zene, a boltok zsivaja, és az ünnepi díszítés.

– És ez normális felétek? – nézett végig Lloyd kételkedve a boltokban tolongó tömegeken.

– Ó, sokan vásárolnak karácsonyi ajándékot, ezzel fejezik ki, hogy mennyire fontos számukra a másik.

– Várj! Azt hittem, a Vén Kulás hozza az ajándékokat – értetlenkedett Lynnie.

– A Mikulás a gyermekeknek hoz ajándékot, a felnőttek is meg szokták ajándékozni egymást.

– Nekem egyre zavarosabb ez az egész – forgatta a szemét a nő, de a manó után indult. Beálltak egy gyerekekből álló sorba.

– Itt meg cukorkát osztanak, vagy mi? – kezdett Lloyd egyre dühösebb lenni a helyzettől, amiből nem sokat értett.

– A gyermekek itt várják, hogy a Mikulás fogadja őket, az ölébe ülhessenek, és elmondják, mit kérnek.

– Nekem erre nincs időm – vágta csípőre kezét Lynnie, majd levette bundáját, amit az egyik díszre akasztott, és a gyermekeket arrébb tessékelve előretolakodott a sorban. A szülők és gyermekek felháborodva bámultak utána. Az egyik apuka hangot is adott ennek:

– Mi már fél napja sorban állunk!

– Azt hiszem, pár perc még belefér, nemde? – emelte ki pisztolytáskájából glockját a nő, amivel egyenesen a férfi homlokára célzott. Az feltartotta kezét, halálra váltan pillantott rá, és bólogatott.

– Igen, persze. Belefér.

– Én is így gondoltam – tette el a pisztolyt, és folytatta útját a bársonyszéken ülő, pirosba öltözött, fehér szakállas fickó felé. Épp egy kislány volt az ölében, aki sorolta:

– És kérek még pónit, meg biciklit, meg hableány barbit és egy babaházat is.

– Te kis telhetetlen! – csóválta a fejét a nő. Leemelte a kislányt a Mikulás öléből, s így szólt:

– Most én jövök.

– De én még nem fejeztem be! – lett durcás a lány, bele is rúgott Lynnie tornacipős lábába. A nő mélyet sóhajtott, majd leguggolt hozzá, kitűrte a gyermek arcából a haját, és így szólt:

– Az élet sajnos nem olyan, hogy mindent megad, amire vágysz. Most lehet, hogy csak egy pónit akarsz, de nősz még két évet, és már tévé, telefon kell. Még idősebb leszel, elvárod, hogy anyuci és apuci sportkocsit vegyen neked. Ők boldogtalanok, mivel nem tudják teljesíteni nagy igényeidet, te is boldogtalan leszel, mivel rájössz, hogy a póni, a telefon és a sportkocsi rohadtul nem tesz boldoggá. Megtört ember leszel, hiszen nem fogod értékelni azt, amid van. Mit teszel? Lázadsz. Rossz társaságba keveredsz, jönnek a balhék, a fiúk, és a d betűs dolog, amihez még túl kicsi vagy, úgyhogy inkább nem mondom ki. Szóval kérjél csupán egyet! Olyat, amire igazán vágysz! 

– De én mindet akarom! – mondta a kislány.

– Akkor egyiket se akarod eléggé – húzta végig arcán ujjait szánakozóan. – De akkor is én jövök – állt fel, hogy pillantását a Mikulásra vesse. Több szülő is eltakarta gyermeke szemét, amikor Lynnie a Télapó ölébe ült, szétvetette lábát, szembe ült vele, combjai közé zárva a férfi gömbölyded testét.

– Na, idefigyelj, Vén Kulás! Én nagyon-nagyon rossz kislány voltam – vigyorodott el. – De ma már megkaptam a seggre pacsit. Szóval elmondom, mit kérek – merült el az ismerősnek tűnő, kék szemekben. – Van itt valaki, aki előlem bujkál. Őt akarom megtalálni.

– Ho-ho-hó! Karácsonyvárosban csak boldog, békés emberek laknak, gyermekem – mosolygott rá a Télapó. Kék szeme töretlenül csillogott. – Más kívánság?

– Van! – mondta, mire pillantása a mellé keveredő Lloydra tévedt. – Ő itt Teddy maci. Gyakran szoktunk együtt játszani, és bizony előfordul, hogy hozzám hasonló kislányokat is beveszünk a játékunkba. Én is élvezem ezeket a játékokat, szeretek velük játszani, de nem engedi, hogy fiúkkal is játsszunk. Pedig nem zárnám ki őt, hárman is jót lehetne játszani. Azt kérem, hogy Teddy maci engedje, hogy fiúkat is bevonjunk a játékunkba.

– Ezt szeretnéd karácsonyra? – kérdezte a Mikulás. Ekkorra már a szülők nemcsak a gyerekek szemét, hanem a fülét is befogták.

– Nem csak karácsonyra – vigyorgott.

– És te mit szeretnél, fiam? – kérdezte az öreg, Lloydra pillantva.

– Hogy minél hamarabb vége legyen ennek a rohadt mesének – kapott fel egy földbe szúrt cukorpálcát, amit kettétört a térdén. Marilyn egy pillanat alatt megértette Lloyd reakcióját, de a Mikulás ledobta őt az öléből, amitől a nő épphogy kivitelezni tudott egy hátra szaltót, majd a földön guggolva tért magához. A Mikulás felpattant, s menekülőre fogta. Lloyd elhajította az éles cukorpálcát, ami az öregember vállába fúródott, de nem állította meg. Lynnie és Lloyd a hangosan jajongó, káromkodó Mikulás után iramodott.

       A pláza közepén egy szán állt, ami előtt békésen legelésző rénszarvasok voltak befogva. A Mikulás bepattant a szánba, ami felemelkedett. Kinyílt a pláza teteje, s azon keresztül kiszállt az éjszakába.

– A francba! Tudhattam volna – dühöngött Lynnie, miközben a szánban ülő kinyújtotta feléjük középső ujját, és ezt mondta:

– Ho-ho-hó! Boldog Karácsonyt! – röhögött.

– Legszívesebben képen törölném – rázta a fejét a nő, amint meglátta, hogy a férfi elszelel a fejük fölött. – De te honnan tudtad?

– Felgyorsult a pulzusa, amint meglátott téged. Először azt hittem, hogy azért, mert nem mindennap telepedik az ölébe olyan jó nő, mint te, de amikor azt éreztem, hogy egyre idegesebb, tudtam, hogy ő az, akit keresünk.

– Komolyan jó nő vagyok? – mosolygott, elengedve a füle mellett a többit.

– De hisz tudod – vont vállat a férfi.

–  Tudom, de jó hallani – kacagott hiénaszerű hangján. – És hogy találjuk meg?

– Van egy ötletem – gyújtott rá Lloyd lazán. – De előbb meg kéne találnunk Rolandot.

– Hogy kinyírjunk? Elvégre az ellenség barátja…

– Nem, hanem hogy segítséget kérjünk tőle – slukkolt mélyet a cigiből Lloyd.

– A másik opció jobban tetszett – kérte el Lloyd cigijét, hogy ő is beleszívjon, majd visszatette a szájába.

– Azt se vetted észre, hogy nem működnek itt a képességeink, mi?

– Hogyhogy nem működnek? – kerekedett el a nő tekintete.

– Szerinted, ha medvévé tudtam volna változni, a cukorpálcát választom? – vonta fel Lloyd a szemöldökét.

– Megöllek Vén Kulás! – emelte az égre öklét a nő. – Elvetted tőlem, amit ebben a nyüves életben szeretek!

– A karácsony a megbocsátásról is szól – tette hozzá Lloyd, és elvigyorodott. Tudta, hogy ezzel kihozza Lynnie-t a sodrából. Élvezte húzni az agyát.

– Most komolyan azt hiszed, hogy megbocsátok neki?! A faszfejnek, aki minden héten eljött az intézetbe, hogy megerőszakoljon? Mindig engem kért. Más lányhoz tudtommal nem nyúlt. Hát most megkap. Szőröstül-bőröstül! Megtudja, ki is az a nevető hóhér – vett elő ő is egy cukorpálcát a díszletből, amit a kezében lóbált.

– Jó, ezek szerint benne vagy – dobta el a cigit a műhóban Lloyd.

– Hát itt vagytok! Már mindenütt kerestelek titeket – jelent meg a semmiből Roland.

– Lenne egy kérdésem, barátocskám – pillantott le rá Lloyd. – Az rendben van, hogy a Mikulás megajándékoz mindenkit, de mi van, ha valaki meg akarja ajándékozni őt?

– Te ajándékot adnál a Mikulásnak? – hüledezett Roland.

– Nem is akármilyent – somolygott, miközben Lynnie-re pillantott.

– Gyertek, megmutatom, hol lehet kiválasztani az ajándékot és a csomagolást. Én magam viszem el a Télapónak – ajánlkozott a manó, majd sarkon fordultak és elvesztek a bevásárlóközpont forgatagában.

 

A Mikulás, amint hazaért csúcsos tetejű, hóval borított házába, levette magáról a kesztyűt, majd a kabátot is, amit az ajtó melletti fogasra akasztott. Ezután lefejtette magáról az álszakállt és álbajuszt. Kivillant deres haja, jóképű, csupasz arca. Ahogy tudta, ellátta a sérülést a vállán, amit a cukorpálca okozott. Összeszedte dolgait, ugyanis tisztában volt azzal, hogy ebben a történetben már nincs maradása.

Kopogtattak ajtaján, így szentségelve vágta le a puttonyba halmozott javakat, és kikiabált.

– Ki az?

– Roland, a manó.

– Nem alkalmas!

– Fontos dolog miatt keresem, örülni fog.

– Pillanat! – kiáltott ki, majd kelletlenül vette magára fehér álszakállát és piros sapkáját. – Gyere! – kiáltotta neki, mire kitárult az ajtó, és a manó nagy erőfeszítésekkel betolta a nappaliba az óriási, piros dobozt, aminek a tetején jókora masni feszített.

– Boldog Karácsonyt!

– Ez meg mi? Én nem szoktam ajándékot kapni.

– Az emberek úgy döntöttek, megajándékozzák a Mikulást. Összedobták a csomagot.

– Milyen figyelmesek – csillant öröm a szemében.

Roland eltűnt, mire az álmikulás nekiállt kibontani az ajándékot. Alighogy megszabadult a masnitól, a doboz magától kinyílt.

– Meglepetés! – ugrott ki Lynnie a dobozból. Fekete neccharisnyát, piros, karácsonyi miniruhát viselt, fejébe mikulássapkát nyomott. Egy jókora baseballütő volt a kezében, amivel jól arcon találta a Télapót, hogy lerepült róla az álszakáll, a férfi a földre esett. Kiugrott a dobozból, és az épp feltápászkodó Nicolas fölé tornyosult.

– Megvagy! Még hogy autóbaleset! – csóválta a fejét.

– Marilyn, beszéljük meg a dolgokat! – szedte le magáról az oldalra csúszó álbajuszt is.

– Rendben! – guggolt le hozzá a nő, majd ütője végével piszkálni kezdte a férfi mellkasát, hasát. – A helyzet az, hogy nem menekülhetsz előlem. Aki bújt, aki nem… megtaláltalak. És most eljátszadozunk. Kifeszítelek téged, akárcsak egy piñatát, és addig ütlek, amíg csak mozogsz.

– De hisz karácsony van! Ez a szeretet és megbocsátás ünnepe. És megbántam mindent, amit veled tettem. Azóta én is megváltoztam, és… sajnálom.

– Ugye tudod, hogy ez nem elég – csóválta a fejét a nő, amint szerzett egy hosszú csomagolószalagot, hogy beváltsa ígéretét.

– Rossz ember voltam, vezekeltem. Az utóbbi tíz évet mesékben és regényekben éltem.

– Ja, tejet és csokis kekszet eszegetve. Ó, te szegény! – forgatta a szemét. – Közben tudod, mi történt velem? – kérdezte Marilyn, miközben düh csillant szemében. – Jöttél te, és jöttek mások is. Aztán papi kiszabadított, mire én jöttem el mindenkihez. Elnyújtottam a halálukat, akárcsak ti a velem töltött perceket. És élveztem. Élveztem, hogy megbűnhődtök azért, amit tettetek. A sikolyotok, a halálhörgéseitek zene volt füleimnek.

– Hát nem látod? Elértük, amit akartunk. Szörnyeteggé tettünk téged, Marilyn. Egy kegyetlen gyilkológéppé. Ez akarsz lenni?

– Ezt a meccset már rég lejátszottam magamban. Én már csak ilyen vagyok, nem fogok és nem is akarok megváltozni.

– Valóban? Nincs olyan személy, akiért megváltoznál? – csillogott a férfi kék szeme, reménytől telve. Lynnie elgondolkozott. – Jó érzés megbocsátani. Nem vagy olyan elveszett, mint amilyennek gondolod magad, ha már egyszer tudsz szeretni…

– Rendben! Most az egyszer – vont vállat Lynnie, és a dobozt arrébb rúgva kész volt elhagyni a szobát. Mielőtt kiért volna, meghallotta a Mikulásnak öltözött férfi hangos kacaját.

– Tudtam! Mindig is tudtam, hogy gyenge vagy! – röhögött. Kitömött testét ütemesen rázta a nevetés. Lynnie visszafordult, elsötétült tekintete. – Ugyanaz a kislány vagy, aki voltál. Még mindig anyuci és apuci után sírsz. Nőj fel végre! Az élet kegyetlen, én legalább megtanítottam neked. És semmit sem bánok. Ha tehetném, újra megtenném. Kár, hogy közben felnőttél… De szellemileg még mindig ugyanolyan visszamaradott vagy, mint akkor voltál. – Marilyn szeme megtelt dühvel. Legszívesebben lerohanta volna a férfit, de akkor elérte volna, amit a Mikulás akart; ki akarta őt hozni a sodrából. Ezért mély levegőt vett.

– Elsétáltam volna, és hagytalak volna tovább élni a nyüves életed…

– Én már régóta halott vagyok, Lynnie!

– Ne szólíts így!

– Muszáj volt látnom a képed. Ugyanolyan ártatlan kislány vagy, mint akkoriban. „Ne, kérlek ne bánts! Hagyj békén! Nem akarok veled lenni!” – visszhangozta a tizenkét éves Marilyn szavait. – Semmit nem változtál. Ha megölsz, azzal csak bebizonyítod, hogy képes voltam szörnyeteget csinálni belőled, és még mindig hatással vagyok rád, számítok neked. De ha nem ölsz meg, úgy gyenge és nevetséges leszel. Mit választasz?

– Hogy kapd be! – ordította a nő.

– Azt hiszem, ahhoz te jobban értesz! – Marilyn keze ökölbe szorult. Legszívesebben addig ütötte volna a férfit, amíg mozog. De be kellett látnia, hogy igaza van. Mély levegőt vett, és perverz vigyort erőltetett arcára.

– Egy dologgal nem számoltál – jelent meg mélyről jövő perverzitás barna szemében, amint a kijárathoz ugrált, és kinyitotta az ajtót. Lloyd ott állt, hópelyhek vegyültek barna hajába, nyugodtan dohányzott, és hallott mindent –, hogy nem vagyok egyedül. – Marilyn örült, amint meglátta a rémületet a Mikulás szemében.

Lynnie Lloydhoz fordult.

– A tiéd! Ne kíméld – paskolta meg Lloyd fenekét. Egy széket húzott oda, ahol jól látta az eseményeket. Rágyújtott, komótosan szívta a cigarettáját. Hamarosan betöltötte a házat az ordítás, a könyörgés, a bűnbánat, és a néma csend. Marilyn ott ült és végignézte, hogy Lloyd végez az egyik férfivel, aki tönkretette gyerekkorát, és hozzájárult ahhoz, hogy az legyen, aki.     

          Amint Lloyd végzett, letörölte a vért a kezéről. Marilyn felé fordult, és megszólalt:

– Most mi lesz?

– Mi lenne, Teddy maci? Hazamegyünk – vigyorgott a nő. Felpattant, és Lloydba karolva kilépett a házból.

 

Marilyn és Lloyd egyszerre ocsúdott fel. Mindketten ott álltak a szétvert könyvtárban, a mesekönyv darabokra szaggatva hevert előttük. A földön megpillantották Lynnie egykori zaklatójának szétvert hulláját.

– Kész is vagyunk, nem? – kérdezte Lloyd.

– Ezért még kapunk a generálistól – sóhajtott fel Lynnie, végignézve a pusztításon.

– Talán nem… Ha elmondjuk, mit tanultunk ebből a meséből – vont vállat a férfi, miközben sarkon fordultak és elhagyták a könyvtár épületét.

Mélyet szippantottak Gomora bűnös városának levegőjéből, miközben gyalog indultak el a felhőkarcolók között. Lynnie elgondolkozott a kérdésen:

– Hogy mit tanultunk? Hogy a manók cukik, van a vasutasoknak ünnepük, ami egy kapitalista dolog. Talán nálunk is be kéne vezetni. Vegyél meg mindent, akár hitelre is, ajándékozd meg a másikat drága kütyükkel, azt remélve, attól majd boldog lesz. Ez majd fellendíti a gazdaságot itt, Gomorában, megélénkül a rabszolga- kurva- és drogkereskedelem, a táncoslányok is extra borravalóhoz jutnak, amit elvernek drogokra, na meg persze ajándékokra, így áldozva az önpusztítás istenének!

– Vagy esetleg azt tanultuk, hogy ilyenkor összegyűlnek az emberek, akik fontosak egymásnak. Együtt esznek, piálnak, beszélgetnek… megbocsátanak egymásnak.

– Jaj, Teddy maci! Ez nem egy karácsonyi tündérmese! – szökdécselt mellette Lynnie, akárcsak egy nagyra nőtt kislány. – Talán szólok a papinak, hogy beszéljen néhány befolyásos barátjával, hogy vezessék be itt is a karácsonyt. A gazdagok és szépek, a celebek örülnének neki. Jó ok lenne egy újabb farokméregetésre; kinek puccosabb a lakása, kinek szebb a ruhája, jobb az étele, szebb a rabszolgája, drágább az ajándéka…

– Ezt aztán jól összeraktad! – rázta a fejét Lloyd, mire Lynnie megfordult, hogy megkérdezze:

– Melyik kocsit kössük el? – állt meg a drága sportautókat áruló szalon előtt.

– Válassz most te! – vont vállat a férfi. – Én vezetek.

– Mit szólnál ehhez? – ült rá az egyik fekete járgányra, amitől a bent ülő előadónak kikerekedett a szeme. Felállt, hogy elküldje a furcsa párost.

– Benne vagyok – lépett közelebb Lynnie-hez Lloyd, hogy két buja combja közé fúrja magát.

– Nem, még nem vagy benne – vigyorgott azzal a perverz mosolyával, amivel Lloydot mindig képes volt levenni a lábáról.

– Hé! – jelent meg az eladó. – Csak rendeltetés szerint lehet használni az autót!

– Így? – lépett el Lloyd Lynnie-től, hogy megkerülje a sportkocsit. Mindketten beleültek, Lloyd beindította, és így szólt:

– Dorombol, mint egy kiscica.

– Miau – kontrázott rá Lynnie is. Lloyd gázt adott és elhajtottak Gomora sűrűsödő forgatagában.

 

Egyik nap Lloyd magánakcióra indult, így Lynnie egyedül maradt a házban. Néha rájött az inger, hogy főzéssel kísérletezzen, de Lloyddal ellentétben nem volt jó szakács. De nem adta fel. Aznap lasagnét készített. Mivel a sajt nem akart megpirulni a tészta tetején, fogta a közben már félig elfogyasztott vodkát, és meglocsolta a tetejét. Visszarakta a sütőbe sülni. Az órára pillantott, már ideje volt, hogy kedvese megérkezzen.

          Meghallotta, ahogy egy autó gördül be a kertbe. Benézett a sütőbe, s megpillantotta a lángoló tetejű lasagnét. Kikapta, a pultra tette, hagyta, hadd égjen ott tovább. Odaszökdécselt az ajtóhoz, s kitárta a férfi előtt, aki egy szemüveges, nyüzüge alakkal jelent meg.

– Hát te? Hát ő? – pillantott előbb a magas, jóképű férfira, aztán a nyeszlettre.

– Ajándékot hoztam, elvégre december 25-e van – somolygott Lloyd.

– Őt? – vonta fel a szemöldökét a nő, mire Lloyd megütögette a vékony alak hátát, aki megköszörülte a torkát, behunyta a szemét, amitől a szobában hirtelen nem egy, hanem két Lloyd lett.

– Egy sokszorozó! – vigyorodott el Lynnie. Lloyd végignézett másolatán, akinek még a ruhája is ugyanolyan volt, mint az övé. Marilyn érintése végigjárt kópia Lloydon. – Bámulatos!

– Addig itt van, amíg én is a házban vagyok – mondta a vékony férfi.

– Akkor ülj le és szolgáld ki magad – nyomott meg egy gombot Lynnie, amitől a sütő eltűnt a falban, helyette egy bár jelent meg. Pillantása a megégett lasagnéra vándorolt. – Én a helyedben nem ennék abból – húzta oldalra a száját, majd kézen ragadta a két Lloydot, és felvezette őket az emeletre, a hálószobához. Beterelte a férfiakat a szobába, és megjegyezte:

– Boldog Karácsonyt mindenkinek! De legfőképp nekem! – nevetett, s bezárta maga után az ajtót.

 

Vége

 

Ha több Lloydot szeretnél: Aurora Lewis Turner Névtelenek (Bolygókeringő 1.)

Ha még több Lloydot szeretnél: Aurora Lewis Turner A Hetedik Bolygó (Bolygókeringő 2.)

Ha pedig Marilynről olvasnál: várd a 2022 végén - 2023 elején megjelenő Lloyd előzménysztorit! 

© Aurora Lewis Turner

A bejegyzés trackback címe:

https://auroratortenetei.blog.hu/api/trackback/id/tr8216776634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Aurora történetei

Sziasztok! Aurora vagyok, a Névtelenek, A Hetedik Bolygó és A hatalom köve fantasy regények szerzője. Mivel a Bolygókeringő trilógia második részére még kell egy kicsit várni, belekezdtem egy interaktív történetbe, melyet a csoportom tagjaival közösen alakítok hétről hétre. Ha te is részese szeretnél lenni ennek, csatlakozz az Aurora Lewis Turner és olvasói világa csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/266721161368108

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása